Dialóg

-Csak a pocakot, Jusztis drága, elég a pocak. (...) Bugyit picit lejjebb, íííígy jó!
-Ööööö... doktor úr szerint csinálhatunk nekem egy inszeminációt?
-Hogyne, hogyne, mér' ne csinálhatnánk? (...) Ja igen, Jusztis drágának találtunk endometriózist hétfőn, igen, persze...
-(...)
-... Na most azt tudnia kell Jusztisnak, hogy a kezelést nem kerülheti el, és nem is szabad elkerülnie, illetve, hogy ez a probléma az inszemináció eredményességére is kihat. A kezelés után jóval erősebbek lesznek az esélyei. Egy pár hónapos kúrára számítson...
-Igen... És ha most csinálnánk egy inszeminációt, aztán ha nem sikerül, akkor a kezelést végig, és utána a következő inszeminációkat esetleg?
-Jó! Én egy ésszerű kompromisszumban benne vagyok, ha ezt szeretné Jusztis drága, ne rajtam múljon. (...) ilyen amatőr módon ragasztom le, nem baj? Majd szedje le.
-(...) mikor szedjem le?
-Áh... ahogy hazatért. Szóval a következő ciklusban semmiképpen, regenerálódjon egy kicsit, de az azutáni vérzés alatt hívjon...
-Tehát nem a következő vérzés alatt, hanem az azutáninál? Jó.
-... és akkor megnézzük ultrahanggal*, van-e értelme elkezdeni a stimulációt. Nyilván egy ésszerű kompromisszumban benne vagyok, aztán majd meglátjuk a továbbiakat.
-Akkor körülbelül március végén, ahogy elkezdődik a menstruációm, hívom majd a doktor urat. (...) Öööö... ezt hadd adjam már oda a doktor úrnak, köszönöm szépen... Ja igen, és meddig kell kerülnöm a... aaaa...
-Aaaa...?
-...aaaa...
-...aaaz együttlétet? Négy-öt hét. Négy-öt hétig ne érje mechanikus hatás a méhszájat.
-(...) hehe... Köszönöm szépen. Akkor...
-...akkor tíz nap múlva érdeklődjön már Jusztis drága a szövettanjáról...
-...igen, telefonálok majd. Köszönöm szépen! (...) viszontlátásra!...
-A másodikra menjen már a zárójelentéséért, és köszönöm szépen a kedvességét Jusztis drága! Viszontlátásra!




*Ezt nem nagyon értem, de biztos nem vérzés alatti ultrahangra gondolt.

Vannak kétségeim

Tehát tuti, hogy endometriózis, és az is tuti, hogy gyógyszerkúrát kapok. A többit majd varratszedéskor beszéljük meg. Péntekig tépelődhetek, hogy akkor most kiszedték-e az endometriózisomat, és ha nem, akkor miért nem?
Hogy gyógyszerkúra előtt kikönyöröghetek-e egy inszeminációt, márciusban mondjuk, vagy 2010-ben már tuti nem leszek terhes?
Hogy egyáltalán miből áll a kezelés? Riasztó belegondolni, hogy esetleg hónapokig menstruálni sem fogok.

Vajon mivel foglalja el magát egy meddő nő, ha hónapokat kell várnia magára a lehetőségre is, hogy teherbe essen?

Műtét

Semmi izgalom és horror, a legrosszabb tapasztalatom az volt, hogy tegnap ilyenkor fájt az éhségtől a hasam, illetve horkolt a szomszédom.

Szóval egynapi éhezés és hashajtás után tegnap reggel hétre megérkeztünk a Klinikára. Megkaptam az ágyam, a szekrényem, a hálóingem, és elküldtek zuhanyozni. A szabadság utolsó perceit arra használtam fel, hogy gyorsan összevesztem aggódó partneremmmel, majd haza is zavartam egyúttal. Ezután végre háborítatlanul izgulhattam egyedül a kórteremben.

Már majdnem megnyugtatott a szobatársam, mikor megkaptam az első kábító injekciót a csípőmbe. Sajnos semmilyen vetületben tudok panaszkodni erre az érzésre: éppen akkor készültem felszisszenni, amikor befejeződött az aktus. Egy műtősfiú betolta a hordágyat, átmásztam rá, kaptam térdig érő, madzagos lábzsákot (nesze neked pedikűr, amivel egy teljes órát töltöttem előző este), és zöld műtőssapkát (nesze neked hajnali kelés, hajmosás miatt).

A műtő előtt várakoznom kellett körülbelül öt percet, mialatt rendkívül élveztem, hogy én vagyok a középpontban. Persze ezt más helyzetben is rendkívül élvezem, de az is lehet, hogy már hatni kezdett a szer.

A műtőágy hasonlított egy normál nőgyógyászati székhez. Ide már nem másznom kellett, hanem átemeltek rá. Branült helyeztek a bal kezembe, vérnyomásmérőt a jobbra, és ekg-tappancsokat a mellkasomra. Az utolsó emlékem, hogy maszkot tartottak elém, amiből meglepő módon nem is szivárgott gáz.

Délelőtt tíz órakor tértem először magamhoz. A pillanatnyi éberség állapotában gyorsan megsértődtem, hogy F. be sem jött hozzám, pedig már ébren vagyok, majd ismét jóleső álomba merültem. A délután folyamán egyre jobban éreztem magam, valószínűleg dependens lényem oly' sok kihagyott év után mint sivatag szívta fel az infúzió nedves drogját. Egyszerűen mindentől halál boldog voltam, hogy csak a legfontosabbakat említsem:
-tudták a nővérkék a nevemet.
-az orvosom állítólag már álmomban is keresett, majd mikor éberen talált, beszélgetés közben megérintette a karomat. Iszonyat jó volt. (Normálisan rühellem, ha fogdosnak.)
-rendszeresen cserélték alattam a nedvíszó lepedőt. Ilyenkor profin mosdattak is. Tisztának és ápoltnak éreztem magam.
-az intenzív osztályon feküdtem, pár percenként gép mérte a vérnyomásom, és csöpögött belém az infúzió. (Ezt én se értem, de szuper volt az egész.)
-minden létező ismerősömnek elújságolhattam esemesben, hogy az intenzíven fekszem.
-F. lelkiismeretfurdalástól hajtva többszatyornyi kelléket küldött be nekem*, reggel alig bírtuk a nővérkékkel átcipelni a sima helyemre. Leghasznosabbnak a fogkefe és a nedves törlőkendő bizonyult.
-fájdalomcsillapító. Csak szuperletívuszokban tudok nyilatkozni róla. Simán veri a hasist.
-néha kinyitották az ablakot. Azt hiszem, ennek annyira örültem, hogy nevetgélnem is kellett.**

És így tovább a végtelenségig. Oldalakat tudnék megtölteni kellemes élményeim ecsetelésével. Estére eminenssé is váltam, mert egyedül járkáltam ki pisilni, szemben a horkolós, az anyukámozós és a nyögdécselős, javában horpasztó szomszédokkal. Képességeimet azzal honorálták, hogy egy egészen elkülönült, csap melletti ágyat kaptam, ahol fogat is moshattam kedvemre. Tízkor azt hazudtam szóltam, hogy nem fogok tudni elaludni, így minden további nélkül adtak még egy tabletta Lendormint. Reggelre pedig a zsenik szerénységével vonultam el zuhanyozni.

Ma nyolc után kiűzettem a paradicsomból, viszont szerencsére jöhettem is egyből haza. A rendes kórtermemben még gyorsan eldicsekedtem a kalandjaimmal a mára műtétre váró csajoknak, megettem a zsemlémet, jószívűen elajándékoztam a vécére való papírülőkéimet, behabzsoltam a mára járó fájdalomcsillapítókat, majd szenvedő arccal lesántikáltam a lépcsőn, hagytam magam hazataxiztatni, és azóta frissen műtött beteghez méltón viselem el a gondos ápolást. Ha valakit nagyon érdekel, a gyógyulási ajándékom ez volt.

Majd ha lecsökken a szerotonin*** hatása, elmondom a műtét eredményét is. Röviden: minden pont olyan, mint gondoltuk. Szép petefészkek, átjárható petevezeték, tetszetős méh, jól fejlett endometriózis.

Ja, mégvalami: a nővérkéknek két Cherry Queen, sajnos elbénáztam, mert mind a kettőt a nappalosoknak adtam, az éjszakás meg úgy járt. Az orvosnak meg majd varratszedéskor.





*Látogató nem jöhetett be az intenzívre, de nem is bántam.
**És cserébe 3 ragtapasz van a hasamon. Röhögve megérte. Szerencsére a tűszúrások helyei látványosak.
***Nem biztos, hogy ez van bennem, de ez végülis lényegtelen.

Csodálatos

Nem szép dolog a netről lopkodva érdekessé tenni a blogunkat, és ígérem, nem is fogom ezt tenni, de most nem bírtam ki.

A lenti képen egy érett petesejt tüszőből való kiszabadulását figyelhetitek meg.

(forrás: www.newscientist.com)

Az a zöld valami a sebészi eszköz, a nagy fehér a petefészek (ovary, latinosok előnyben), a vöröses a tüsző, és a sárga a kis pete, ami mindannyian voltunk egyszer.

Ha valaki ezt nem csodálatosnak, hanem gusztustalannak tartja, akkor olvassa el a nővérem mai blogbejegyzését a véres kolbászról.*

Amúgy azért nem írok, mert nincs miről, nyűgös vagyok és ideges, és hétfőn műtenek. És minden szabad kapacitásommal szorítok a barátnőmnek, akinek nek tegnap vették le a petéit, csak még nem lehet tudni, hogy fognak-e osztódni.




*A nővéremnek ezúton üzenem, hogy bocs, de ezt nem lehetett kihagyni.

A meddőség előnyei

Akik végigszenvedte az előző, hosszú és unalmas posztot, nekik jutalmul! Tehát a meddőség előnyei:
1. Újabb tapasztalatokkal fejleszthetjük személyiségünket.
2. Különösebb izgalmak nélkül követhetjük az anyasági ellátások változását.
3. Van időnk kikristályosítani az elméleti nevelési elképzeléseinket.
4. A 3-as ponthoz kapcsolódó gyakorlati feladatokkal trenírozhatjuk párunkat.
5. Ha már a párunk: meggyőződhetünk elkötelezettségéről, ha andrológiai vizsgálatra küldjük.
6. Nem dőlünk be az idei év gyermeknév-divatjának.
7. Kimazsolázhatjuk a legnívósabb baba-mama blogokat és fórumokat.
8. Elmélyedhetünk a babakocsi-választékban. Én például 2 éve nem adtam volna alább Giraffe Clubnál, mostanra pedig már Quinny Buzz-zal is beérném.
9. De már tudom, hol lehet féláron Quinnyt kapni!!!
10. Miután végigcsemegéztük a vatera babaruha-kínálatát, nyugodtan elverhetjük magunkra az egész fizetésünket.
11. Nem kell gondolkodnunk, mi legyen a macskával.
12. Vásárolhatunk március elején leárazott télikabátot, tuti beleférünk még következő télen.
13. Ehetünk-ihatunk bármi fogunkra valót, például camembert-t akár egy egész palack vörösborral.
+1. Válogathatunk utcán a kisgyerekek közül, miközben biztosak vagyunk benne, hogy a miénk szebb lesz.

A rádöbbenés

Orvosi meghatározás szerint meddő az a pár, ahol 12 hónap védekezés nélküli szexuális élet után nem következik be a várandósság. Könnyen meghatározható, egyértelmű definíció. De vajon hogyan élik ezt meg az érintettek? Stopper indul, egy év letelt, tegnap még nem voltam meddő, mára már igen? Egyáltalán, mikor kezd el a saját meddőségén gondolkozni valaki?

Az első időszakban csak türelmetlen voltam, de tudtam, hogy az idő nekem dolgozik: a 12 hónapon belül statisztikailag egyre nő az esély, hogy terhes leszek. Úgy gondoltam, hogy felesleges hisztiznem, meg siránkoznom azon, hogy megint megjött, mert tessék, mennyi szülő van, akik éveket küzdöttek a babájukért, mégis, hogyan jövök én hozzá, hogy sajnáltassam magam? Különben is, nagy újdonság volt számomra a gondolat, hogy hamarosan kisgyerekünk lesz, ezért szinte bárkinek beszámoltam ilyen irányú terveimről. Sokat olvasgattam (és azóta is ezt teszem) különféle babás blogokat, gyermeknevelési kézikönyveket. Ez amúgy rám is fért, életem első 26 évében szerintem nem tudtam volna megkülönböztetni egymástól egy 1 és egy 3 éves gyereket mondjuk.

Aztán eltelt az első év, és engem egyre inkább foglalkoztattak a technikai részletek. Képbe jöttem az ovulációs teszttel, hőmérőzéssel kapcsolatban, megismerkedtem a fogamzást segítő gyógynövényekkel, tájékozódtam hüvelyi nyákokról és folyásokról, egyértelművé vált számomra, mikor érdemes szeretkezni és így tovább. Ha belegondolok, élveztem ezt a viselkedést, és kicsit felvett póznak is tartottam. A fenti témákról kevésbé szerettem beszélni, egyrészt, mert a filmekben olyan ellenszenvesek a teherbeesésre rácsavarodott nők, másrészt pedig érzékeltem, hogy ez már nem az a könnyed szalontéma: sokan zavarba jönnek, ha ezzel a problémával eltaláljuk őket.

Mivel első vizsgálti eredményeink hibátlanok voltak, az idő meg csak múlt kérlelhetetlenül, muszáj volt valamiben hibát találnom. Ekkor jött az a korszak, amikor szégyelltem magam minden bizonytalanságomért és ingadozásomért. Úgy gondoltam, hogy vagy azért nem esem teherbe, mert korábban sosem akartam gyereket, vagy pedig azért, mert időnként felötlik bennem, hogy talán mégsem nekem való az anyaság. Ekkorra vált nyomasztóvá az egyedüllétem: senkivel nem tudtam erről a problémáról beszélni, mert vagy leintettek, hogy "majd ha nem görcsölsz rá, akkor fog sikerülni", vagy nem vették komolyan, hogy én tényleg gyereket szeretnék, még akkor is, ha nem produkálok ez ügyben látványos kiborulásokat. A meddőségnek is megvan a PR-ja, csak nem tudom mindig követni a szabályait.

Közel két év után határoztam el szilárdan, hogy kezembe veszem a dolgokat: bejelentkeztem a meddőségi szakrendelésre, elkezdtem szedni a Clostilbegytet, és tudatosítottam magamban, hogy ez már nem az helyzet, hogy majd jön a baba, ha jönni akar, hanem ideje orvosi úton is tenni érte. Sokat húzodoztam korábban ettől a lépéstől, talán, hogy ne kelljen szembenéznem a problémával, talán, mert elveim ellen való a "mindenáron gyereket akarok" gondolat. Mostanában is szoktam morfondírozni rajta, hogy mennyi az, amennyi belefér nálam (jelenleg ott tartok, hogy az inszemináció még bőven), és mikor fogadjam el, hogy gyermektelen leszek.

Ezalatt az idő alatt nem elsősorban a saját változásomat érzékeltem, hanem inkább a környezetemét. Rengeteg kisbaba született az ismerősi körünkben, és nekem egyszerűen nem fért a fejembe, hogy másnak hogyhogy ilyen gyorsan sikerült, amikor jóval rövidebb ideje próbálkoznak, mint mi, s szemlátomást semmivel sem érettebbek vagy tudatosabbak a személyiségfejlődésben, mint én. Ez a felismerés segített abban, hogy belássam, nem a jellembeli gyengeségeim akadályoznak az anyává válásban.

És körülbelül itt járok most. Hogy ha nem egyértelműen fizikaiak az okok*, és egyértelműen nem pszichések, akkor mégis miért? Mert csak. És itt feneklenek meg a gondolataim. Még akkor is, ha tudom, hogy akár lesz gyerekem (csak lesz tán), akár nem, nagy hasznát fogom venni ezeknek a felismeréseknek, és hogy egy tekintélyes részt sikerült elengednem a saját kevélységemből, alázatosabb lettem a testemmmel, vagy a sorssal (ide helyettesítse be mindenki, amit szeretne) szemben, amihez képest talán nem akkor nagy ár, hogy csúszik pár évet tervezett terhességem.

Tudom, hogy a mostani meddőségem révén jobb ember (és remélhetőleg jobb anya) leszek, és ha így szemlélem a dolgokat, már nem elvesztegetett időnek látom az elmúlt pár évet. És talán ez is van olyan lényeges, mint hogy fizikailag topon legyünk.





*Persze, tudom, endometriózis gyanúja, meg másodszori mérésre kevesebb mozgó spermium. Nem szeretném alábecsülni a jelentőségüket ezeknek a diagnózisoknak (hülyén nézne ki, ha már rászántam magam a kisműtétre), de azt is tudom, hogy sok gyermekes pár egy jottányival sem egészségesebb nálunk, vagy mi nem vagyunk betegebbek náluk.

Csak jönne már meg végre!..

Paradox,ám viszonylag gyakran előforduló helyzet, amikor egy meddő nő arra vár, hogy mikor fog végre menstruálni. Oka egyszerű: ha már teherbe nem estünk most sem, a legjobb, ami történhet velünk, hogy szépen, szabályosan menstruálunk, aztán majdcsak lesz valahogy.

Nálam ez a "majdcsak lesz valahogy" ugye a műtétemet jelenti, aminek kitűzött időpontja január 25-e.* Hogy nem vagyok terhes, az egyértelmű, mert először, miért éppen most lennék, másodszor, negyedik napja hol erősebben, hol gyengébben, hol eltünedezve, de barnázgatok.

Ha a fenti két állítást szintetizáljuk, rá kell jönnünk, hogy megjövő menstruációmnak január 24-ére el kell múlnia. És tekintetbe véve, hogy vérzésem átlagosan 6 napig tart, lassan bele kell húznom, hogy végre megjöjjön. Ugye milyen egyszerű?

A menstruáció elősegítésének két iskolája van, a fizikai és a kémiai. Fizikai módszer esetén közvetlenül kell hatnunk a méhnyálkahártyára, hogy legyen kedves végre ledobódni. Például valamilyen hasizmot igénybevevő intenzív mozgásba kezdünk: felülés, hastánc, különféle női tornák (amiket talán ki kellene amúgy is próbálnom). Nekem egyedül az elsőben van némi jártasságom, szóval már tudom, mivel töltöm az estém. Javasolható a méhnyálkahártya közvetlenebb ingerlése is, szexuális érintkezés útján, aminek az a haszna is meglehet, hogy vérbőséget okozva duplán hat a késlekedő menzeszre. Szóval már tudom, mivel töltöm az éjszakám. Segít állítólag a forró vizes ülőfürdő is, szóval már tudom, mit fogok az esti és az éjszakai programom között csinálni.

Kémiai módszer esetén házilagos felhasználásnál nem tehetünk mást, mint a már rég bebizonyított népi bölcsességekhez nyúlunk.** Némelyik növény olyan anyagokat, fitoösztrogéneket tartalmaz, amelyek rákapcsolódnak testünk ösztrogén- és progeszteron-receptoraira, vagyis természetes hormonkészítményekként működnek. A menstruációt azok a növények hozzák meg, amelyek képesek a progeszteron-receptorokra kapcsolódni. Ilyen például a cickafark, vasfű, kömény, boróka vagy kamilla. Cickafarkot mindenképpen találunk bármelyik drogériában, de ha szerencsénk van, otthon is.

Mivel izomlazító hatása van, segíthet az alkohol is. Szájon át, mielőtt félreértene valaki.

Az egyetlen százszázalékos módszer azonban az idő. Előbb-utóbb menstruálni fogunk úgyis. Aztán remélhetőleg előbb-utóbb egyszer csak nem fogunk menstrálni. Ez még a klimax előtt bekövetkezik, ha szerencsénk van, és terhesség lesz a neve.





*Ezt az időpontot optimistán pénteken foglaltattam le az orvosommal, amikor még azt hittem, legkésőbb mára menstruálni fogok.
**Természetesen orvosilag is meg lehet hozni a menstruációt, de ezzel a saját szakállunkra inkább ne kísérletezgessünk.

Fizetési nehézségek

Egy dolog foglalkoztat egyelőre a műtéttel kapcsolatban: hogy mennyit, mikor és hogyan adjak az orvosnak.

Az első probléma már kezd körvonalazódni. Az orvos kap húszezret, az aneszteziológust pedig úgyse látom többet. Vagy az orvos kap tizenötöt, az aneszteziológus ötöt. Vagy az orvos kap huszat, az aneszteziológus ötöt, és nem veszek új pizsamát, kinek akarok úgyis tetszeni a kórházban, nem? És akkor már csak a nővérkéket kell kitalálnom.

Mikor? Na ez már keményebb dió. Műtét előtt hülyén nézne ki, és azt se tudom, találkozunk-e még egyáltalán a nagy nap előtt. Kutatásaim eredményeként megtudtam, hogy közvetlenül műtét után is odaadhatom, de szerintem félálomban nem ez lesz a legfontosabb dolgom. Különben is, akkor aggódhatnék műtét előtt, hogy kirabolnak, míg alszom. Megkérhetem partneremet is, hogy tevékenyen vegye ki a részét a feladatból, és adja oda ő. De mi van, ha rossz orvosnak adja? Képes rá. Esetleg egyszerűen csak elfelejti nyomatékosítani, hogy az én nevemben fizet, aztán majd epekedhetek kábán egy korty vízért, miközben orvosom egy vadidegen nőbeteget halmoz el kiemelt figyelmével.

És végül a hogyan, ami miatt nincs se éjjelem, se nappalom. Simán pénzt a markába nyomni proletár szokás. Közvetlenül zsebbe nem dugdosok. Kézenfekvőnek tűnik a sima, ropogós fehér boríték, ami azonban a táskámban téve rögtön szürkévé és gyűrötté puhul. Snassz. Lehet színes boríték is persze, és akkor már csak a színek mögöttes jelentését kell tanulmányoznom, nehogy valamilyen félreérthető vagy ellenséges üzenetnek hasson (viszonzatlan szerelem, burkolt ellenszenv, közelgő halál). Talán mellékelthetnék egy szép képeslapot, bár nem feltételezem, hogy orvosom különösebb érdeklődést mutat a nyomadaipari giccsek terén megmutatkozó ízlésemet tekintve.

Megfontoltam a csokoládés dobozba rejtett hálapénz eshetőségét is. Veszélyes, mert talán fel se bontja a doktor (és előtte én vajon hogyan bontom fel?), csak csalódottan odalöki a gyerekeinek, akik egy szót sem ejtenek majd apjuknak egyheti munkám gyümölcséről, és végül én leszek hálátlannak tartva.

Gondolkozzunk tovább. Hallottam például arról, hogy húszezresből rózsát lehet hajtogatni. Még van több, mint egy hetem, azalatt gyakorlok, aztán a pénzvirágba tűzök egy hurkapálcikát, és átnyújtom. Igaz, ennek a megoldásnak talán inkább a rosszlányok örülnek, és nem a meddőségi specialisták.

Szó mi szó, van gondom bőven.

Terjeszkedő szörnyeteg: az endometriózis

Valahogy folyton abba a betegségbe esek, amelynek már a leírása is annyira elborzaszt, hogy nem bírom végigolvasni.* Így volt ez 17 éves koromban a húgyhólyaggyulladással, aztán 21 éves koromban az aranyérrel, most pedig az endrometriózissal. Ráadásul sosem tudtam elképzelni, hogy ezek bármelyike is érinthetne pont engem. És ha valaki most azt veti ellen, hogy ha nem vagyunk betegek, akkor nem tudjuk elképzelni, hogy azok leszünk, azt ki kell ábrándítanom: igenis vannak olyan betegségek, amiket nem csak el tudok képzelni magamnak, hanem egyesen ábrándozom róla. Mentálisból egész csokrot gyűjtöttem, és ezek nagy részében nem szenvedek. Fizikailag csak egy komolyabb asztmára vágytam tizenéves koromban, na ez bejött, de viszonzatlan szerelem pl. a gyomorfekély, vagy valami igazi végtagtörés.

Tehát egyáltalán nem azért zavar az endometriózis, mert van, hanem mert pont endometriózis.

Túl sok mindent nem tudtam meg róla. A méh belső felszínén lévő nyálkahártya (endometrium) normális esetben hónapról hónapról felépíti magát, majd a menstruáció során kiürül a szervezetből. Endrometriózis esetén viszont az endrometrium nem távozik teljes egészében, hanem a méhen kívül gyökeret ver és elburjánzik. Leggyakrabban a hasüregben található, befonja a petefészkeket, körülfolyja petevezetékeket, a méh külső rétegét, majd elvándorol a hüvely és a végbél közötti területre - egyszóval terjed, amerre helye van. És ennyi.

Tünete lehet a túlságosan erős menstruációs vérzés, esetleg alhasi fájdalom a ciklus különböző időpontjaiban. Vannak olyan nők (pl. én), akiknél semmilyen panaszt nem okoz, bár a női meddőségért akár 30%-ban is felelős lehet. Biztos diagnózisa csak laparoszkópos kivizsgálással állítható fel.

Az endometrium, akár rendeltetési helyén, a méhben található, akár endometriózisként riogatja gazdáját, egyformán reagál a menstruációs ciklus hormonjaira. Míg a méhen belül mázlija van, és ürülhet kedvére, a méhen kívül már nincsen szabad kijutása a testüregből, ezért hasüregi vérzést, csomósodást és gyulladásokat okozhat. (Bár tudom, hogy nagyon intelligens ismerőseim és olvasóim vannak, akik nem undorodnak egy beteg embertől, azért ismételten leszögezem, hogy semmiféle gusztustalan sem gusztusos panaszom nincs.)

Kezelése történhet hormonális úton: a peteérés gátlásával az endometriózisos csomók elhalnak. Ennek a módszernek a hátránya, hogy nyilván nem segít a meddőségen, és az endometriózis is visszatér a kezelés végeztével. Hatékonyabb eljárás, ha műtéti eljárással eltávolítják a csomókat. Ez szerencsére nem csak nyitott hasi, hanem laparoszkópos műtéttel is megoldható, és nagyon remélem, hogy nekem ezzel fogják megoldani. Változó eredménnyel járnak a különféle alternatív terápiás elméletek: táplálkozási változtatások, kínai orvoslás, gyógytermékek. Ezeket akkor fogom kipróbálni, ha már úgyis minden mindegy lesz a laparoszkópos eljárás nem jár sikerrel.

Kialakulásáról csak elméletek vannak. Nekem ezek közül egyedül az rokonszenves, hogy embrionális koromból maradtak ott szövettörmelékek. A többi szerint visszafelé folyik a menstruáció, amit képtelenségnek tartok, vagy az endrometriális szövet a nyirokkeringéssel szétterjed a hasüregben. Ugye ti is az embriós megoldással békülnétek ki leginkább? Na ugye.

És akkor most lehet hogy hülyeséget mondok, de én el tudnám képzelni, hogy összefüggésben áll a tamponhasználattal. Azért erre majd rákérdezek az orvosomtól.



*Igen, szoktam betegség-leírásokat olvasgatni.

Tanári bemutatás

Túlvagyok életem első brutális nőgyógyászati vizsgálatán.* A műtét miatt volt szükség rá. Bementem, ráfeküdtem az ágyra, és minden átmenet nélkül** belémtoltak egy nagy vaseszközt. Ezt az orvos valami lehetetlen szögben tartotta, és közben magyarázott a szintén bent lévő hallgatónak, néha pedig felszisszent szegény, mert nyomta az ujját az eszköz. (Talán ez a kacsa? De nem biztos.) Én eközben arra gondoltam, hogyha a szülés ennél fájdalmasabb, akkor most kellene kiszállnom a buliból.

A kivétele is nagyon kellemetlen volt, de ezen csak addig problémáztam, amíg fel nem helyeztek egy még váratlanabb, még nagyobb és még hidegebb valamit. Ezzel aztán kifejezetten sokáig vizslatták, hol az orvos, hol a hallgató, hol fehérben, hol zöldben a cervikációm mozaikozottságát. Én a repedéseket néztem a plafonon, és csak azért nem nyöszörögtem, mert eszembe jutott, hogy milyen hülyén nézhet ki egy nő, ha egy banális vizsgálat közben nyöszörög. Végig a combizmaimra kellett fókuszálnom, hogy fel ne mondják a szolgálatot, mivel, hogy elférjen a lábam között a két szakember, nem teljesen szabályosan használtam a lábtámaszt. Azt már fel se vettem, hogy hoppá! zuttyantam vagy húsz centit, mert a professzor nem látott jól valamit, és lejjebb engedte az ágyat. Igaz, utána nagyon kedvesen elnézést kért.

A kézi vizsgálat inkább csak kellemetlen volt, és főleg megalázó. Szintén előzmény nélkül egyszerre csak egy ujjat érzékeltem matatni bennem, felnéztem, az orvos meg totál másfelé fordulva beszélgetett. Érzékenyebb csajok ilyenkor érzik magukat tárgynak mondjuk. Mindenesetre mikor megkérdezte, hogy a hallgató is megvizsgálhat-e manuálisan, elég elhaló lehetett a beleegyezésem, mert a hallgató igyekezett nagyon tapintatos és (ha illik ide ez a szó) gyengéd lenni. Még azt is megkérdezte, hogy "Hány éves tetszik lenni?", mire leszúrtam, hogy tetszikezés helyett inkább magázzon, vagy tegezzen, aztán elszégyelltem magam, és mintegy bocsánatkérésként igazán részletesen beavattam a ciklusom rejtelmeibe.

Ekkor leparancsoltak az ágyról, papírlepedőt cseréltek, majd hosszas eszmecserébe bonyolódtak arról, hogy mit írjanak az ambulánslapomra. Én csak ott álltam, meg álltam, meg húzogattam a hippsym szélét, és bár nem vagyok szégyellős típus, azért öt perc múlva csak rákérdeztem, mehetek-e felöltözni.

A nadrágomtól újra önbizalomra kaptam, és mertem érdeklődni a diagnózisom felől. Ami újdonság benne, az az endometriózis. Noha tudom, hogy az endometriózis a meddő nőknél általános kórkép, kb. mint köhögésnél a hörghurut, és előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy ilyenje van, azért kicsit szomorú lettem tőle. Jobban kiegyeznék mondjuk egy PCOS-sal, ha már választani lehetne. (Persze ez nem azt jelenti, hogy nem derülhet ki, hogy PCOS-om is van.)
Rögtön ezután értesültem arról, hogy újkeletű endometriózisom mérete nagyobb, mint a laparoszkópos beavatkozásnál használt legnagyobb hurok, így fel kell darabolni, mielőtt kiveszik. Persze ezt nem pont így adták elő, de örülök, hogy ennyit sikerült belőle megértenem.

Szóval, egyelőre nincs más dolgom, mint várni az első ciklusnapomat, képbe kerülni az endometriózisról, és készülődni a kórházi tartózkodásra.



*Így időben távolodva, kiegyeznék azzal, hogy egész életemben ez maradjon a legbrutálisabb.
** Hacsak az nem számít átmenetnek, hogy letromfoltak, hogy az nem panasz, hogy p3 lett a citológiám, és az sem panasz, hogy petevezeték-átjárhatóságira készülök. Hogy nem esek teherbe, na az viszont panasz, de miért nem ezzel kezdem??? Persze biztos én fogalmaztam sután, de hideg kövön félpucéran szerintem mindenki kicsit sután fogalmaz.

A Klinikán

A tegnapi, laparoszkópos műtét előtti kivizsgálás során számos értékes tapasztalattal lettem gazdagabb.

1. Egy kivizsgálásra nem lehet elég hosszú időt szánni.
2. A Talmudiskolák titkai című könyv sem méreténél, sem tartalmánál, sem címlapjánál fogva nem alkalmas orvosnál való várakozás közbeni olvasgatásra.
3. A különféle laborok, röntgenek, vizsgálatok és konzultációk során többféle betegbehívásos szisztémával találkozhatunk. Sikertelenségünket kódolja, ha minden alkalommal a korábbi ismeretek alapján próbálunk bejutni a vizsgálóba.
4. Ha utoljára a gimnáziumi tornaórán láttunk (és nem végeztünk, mert fel voltunk mentve) testmozgást, legalább két orvos fog eredményeink és izomzatunk alapján érdeklődni, mit sportolunk versenyszerűen.
5. Ha 4 levetkőzés vár ránk (kettő felül, egy alul, egy alul-felül), akkor nem célszerű harisnyát és derékmelegítőt vennünk a reggeli készülődés közben.
6. Ha a várakozás harmadik órájában (mikor már az egész ambulancia kórelőzményével tisztában vagyunk) elkottyintjuk, hogy meddőségi okokból lesz kisműtétünk, számoljunk vele, hogy a várakozás negyedik órájában mi leszünk a téma.
7. Éppen ezért érdemes a negyedik óra végére ütemeznünk partnerünk futó látogatását, hogy ő is be tudja zsebelni a szánakozó pillantásokat.
8. Folyamatos vándorlásunk során az egy épületben végezendő vizsgálatok időrendben nem egymás után következnek.
9. WC-papírt vigyünk magunkkal. Élelmiszert pedig ne (hacsaknem viszünk egyúttal kézfertőtlenítő szappant is).
10. Ha az utolsó vizsgálaton is túlvagyunk, szégyenszemre a villamoson fog érni kezelőorvosunk telefonhívása, hogy a végső és egyben legfontosabb konzultációról megfeledkeztünk.
11. Emiatt a már átláthatatlanra csereberélt munkarendünkünkön egy utolsó csavart kell ejtenünk, mert a végső konzultációról csak annyit lehet tudni, hogy minden hétköznap 9 és 15 óra között lesz valamikor. Ha péntenként ráérünk ott ülni akár estig is, akkor péntek kivételével 9 és 15 óra között lesz.
12. Munkahelyünkön mindenki meg fogja kérdezni, mitől függ a műtét pontos időpontja. Ha erre választ adunk, mindenki tisztában lesz azzal, hogy a menstruációs ciklusunknak éppen hanyadik napján járunk.

Clostilbegyt, a csodaszer

A Clostilbegyt tabletta vízválasztó a fogamzást elősegítő eszközök sorában: ez az első, amit kizárólag orvos írhat fel, s amit jó esetben alapos kivizsgálás előz meg. A két állítás közül rám pusztán az első volt igaz.

Aki szeretne teherbeesni, és még nem használt Clostit, az nagyon rövid ideje próbálkozik. Mondhatni, amatőr. A meddő nők klubjába a Clostilbegyt a belépő, erre vágyik mindenki a hatodik sikertelen hónaptól kezdve. A Closti már igazi gyerekcsináló, a clostis csajok csak röhögnek szegény cickafarkon és palástfüvön, sőt, Clostival ugrásszerűen megnő az ikerterhesség esélye is. Naná, hogy mindent tudtam róla, mire először mentem meddőségi szakrendelésre.

A sztár (forrás: www.hazipatika.com)

Tudtam, hogy nem hormon, hanem az agyalapi mirigyre hatva serkenti a peteérést. Hogy mielőtt felírják, érdemes petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot végezni, hiszen hiába pörögnek szegény peték, ha fizikailag esélyük sincs találkozni a spermiumokkal. Hogy bizonyos veszélyei is vannak, például csúcsra járatja a petefészket, ami fokozott peteérés helyett fokozott cisztásodást eredményez. Hogy mellékhatásai kellemetlenek és sokrétűek lehetnek, a fejfájástól a mellfeszülésen át egészen a hányingerig és szélsőséges hangulatváltozásokig. Legfőbb hátránya viszont adu ász is egyben: ikerterhesség. Ki az a hülye, akit ez elriaszt, és nem fellelkesít?

Remélni sem mertem, hogy felírják. 10 perccel később a kezemben lobogtattam a receptet. A meddőségi kivizsgálásom első körben annyi volt, hogy átnézte a doki a leleteimet, amelyeket még a "sima" nőgyógyászom kért (hormonszint, uh), megegyeztünk abban, hogy nyári szünet (ő részéről) és türelmetlenség (én részemről) okán először is javaslunk magunknak egy Clostilbegyt-kúrát, közben azért menjek el legalább egyszer ultrahangra is, aztán ha semmi eredmény, akkor novemberben megbeszéljük a továbbiakat.

Hazafelé végig azon gondolkoztam, hogy ikerbabakocsit vegyünk-e, vagy két szimplát. Meg hogy mennyi lehet a feketepiaci ára kéthavi Closti-adagnak, hiszen én tutira már az elsőtől teherbeesem. (Háromhavi adagot kaptam ugyanis, melynek ára kicsivel volt több, mint 3.000 Ft.) Minden addiginál lelkesebben hőmérőztem, szeretkeztem időre, és rekordmennyiségű fórumon kérdeztem meg öt héttel később, hogy "ugye a második clostis hónap esélyesebb, mint az első?" Mert hát egyértelmű, hogy kell egy kis időt hagyni a szervezetemnek, hogy reagáljon az agyalapi mirigyem serkentésére.

A második hónapban azért elmentem ultrahangra is (amúgy a hüvelyi ultrahang is megér egy posztot), egyetlen domináns petém árválkodott a bal oldalon, (meg némi szabad folyadék a Douglas-üregben, amit azóta sem sikerült tisztáznom, ötleteket várok kommentben), sebaj, gondoltam, más is egyesével esik teherbe, aztán újabb két héttel később már biztos voltam benne, hogy ez lesz az utolsó menstruációm legalább egy évig, hatalmas kéjjel vásároltam meg az utolsó adag tampont, szerencsére maradt belőle néhány, ezért rá egy hónapra nem kellett pánikszerűen rohannom a DM-be.

A kúra utáni első gyógyszermentes hónapban (októberben) tudtam, hogy most esem teherbe, számtalan ilyen esettel van tele a net, aztán kiderült, hogy spontán nincs is peteérésem egyáltalán. Mivel közben a történet másik szálán is zajlottak az események, decemberben kiegyeztünk egy inszeminációban és egy azt megelőző átjárhatósági vizsgálatban.

Hát így csalódtam én a Clostilbegytben.

Pár érdekesség még valamikori reményeim tárgyáról: külföldön találkozhatunk vele Clomid, illetve Clomifene néven is, és nem csak nők szedhetik, hanem bizonyos esetekben férfiak is, spermium-termelés fokozására.